Az elmúlt évtizedben az okostechnológia elterjedésével egyre hétköznapibbá vált a 2D vonalkódok egyik speciális fajtájának, a QR-kódoknak a használata. Utcai hirdetésektől kezdve névjegykártyákon és matricákon át, rengeteg helyen találkozhatunk velük.
A kétezer tízes évek eleje óta a QR-kódok beolvasásának száma nagyjából 1200 százalékkal nőtt, ez a hatalmas népszerűség pedig egyáltalán nem véletlen. Ez az információtárolási forma ugyanis a normál vonalkódoknál jóval nagyobb adatmennyiség raktározására képes, és beolvasása is lényegesen egyszerűbb feladat. Ráadásul olcsó, és bárki által könnyedén elkészíthető, a legtöbb okostelefon pedig már egy applikáció segítségével is képes értelmezni a QR-kódokat úgy, hogy még csak a szkennelt kép helyes pozicionálásával kell túlzottan sokat bajlódnunk.
Bármennyire népszerűek is azonban a QR-kódok, akadnak olyan tények és érdekességek, melyeket kevesen tudnak az adattárolás eme modern és hatékony formájáról. Éppen ezért most hoztunk négy érdekes tényt, amit lehetséges, hogy Te sem hallottál még a QR-kódokkal kapcsolatban!
Ezerarcú adattároló
Bátran kijelenthetjük, hogy a QR-kód az egyik legtöbb felhasználási lehetőséggel bíró, 2D-s információtárolási forma. A legtöbb esetben a hétköznapok során weboldalakra mutató linkek beolvasására használjuk, segítségükkel azonban kódolhatunk telefonszámokat, e-mail címeket, azonnali wi-fi csatlakozási lehetőséget, és bármit, ami link formájában elérhető és megvalósítható lehet.
Az interneten több olyan oldal is akad például, ahol több, mint húsz féle QR-kód generálására nyílik lehetőségünk, teljesen ingyenesen, ezáltal a hétköznapokban is bármilyen módon hasznossá tehető ez az egyszerű, ám rendkívül hatékony információtárolási forma.
Nem feltétlenül „kétszínűek”
A legtöbbünknek a 2D vonalkódok színösszeállításáról azonnal a fekete és fehér sávok váltakozása jut eszünkbe. Kevesen tudják azonban, de a QR-kódok gyakorlatilag bármilyen színűek lehetnek, saját termékeinkhez egyedi tervezésű, extrém QR-kódokat is használhatunk.
A szín és az árnyalat változtatása mellett a QR-kódok bizonyos szintig formára is szabhatók, hátterükként akár képet is használhatunk elkészítésük során. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, a lényeg pedig mindössze annyi, hogy a kód olvasható maradjon a különböző típusú szkennerek és okoseszközök számára. Ennek érdekében nem kell másra figyelni, csak a sötét és világos pixelek közti, megfelelő kontraszt megtartására.
Szinte elpusztíthatatlanok
A QR-kódok a vonalkódok világának igazi fenegyerekei, akik majdnem annyira jól bírják a strapát, mint a Terminátor. Jó, ez természetesen erős túlzás, azonban tény, hogy a QR-kódok a hagyományos vonalkódokhoz képest hibatűrési képességüknek köszönhetően akkor is jóval könnyebben olvashatók, ha esetleges sérüléseket szenvednek.
A QR-kódok hibatűrési képességének négy szintje létezik, ezeket az L,M, Q, illetve a H betűkkel jelöljük. Az L betűvel jelölt kódok hibatűrési képessége a legalacsonyabb, míg a H-val jelöltek a fizikai kód nagyobb sérülése esetén is beolvashatók és feldolgozhatók maradnak a szkennerek számára.
Nem csak a húszéveseké a világ
A QR-kódokkal kapcsolatos felmérések megállapították, hogy a legtöbb kódot az elmúlt években a 35 és 45 év közti fogyasztók olvasták le. Ezeknek a felhasználóknak a háromnegyede nőnemű, a kódfejtésre használt legnépszerűbb eszköz pedig nem más, mint is az iPhone. A legtöbb kódot átlagosan a QR-kódok hazájában, Japánban olvassák be, ám a technológia bölcsőjétől nem sokkal marad le szkennelési rátát tekintve az Amerikai Egyesült Államok sem.