Plasztikkártyák szerepe napjainkban

Túl azon, hogy jól mutat, amikor a tárcánkból egy laza mozdulattal előrántunk egy kis plasztikcsodát, ezek a műanyag kártyák még hasznosak is. Nézzünk néhány példát a felhasználásukra! 

A papírtól a műanyagig

Sokunkban elevenen él még a rendszerváltás utáni évek kisvállalkozóinak a megjelenése. Szinte nem volt olyan ember, aki ne gondolkodott volna azon, hogy céget kellene alapítani, vállalkozást indítani a jobb megélhetés reményében. Volt aki több, volt aki kevesebb eredménnyel járt.

A versenytársak bővülő számának megjelenése magával hozta az önmenedzselés fogalmát is. Megjelentek a névjegykártyák.

A számítógépen szerkesztett, tintasugaras nyomtatóval létrehozott kártyáknál sokkal jobb minőséget produkáltak a nyomdában gyártatott, minőségi papíron tündöklő nyomatok. A korábbi papír etiketteket azonban lassan felváltja a prémium minőségű plasztikkártya, melynek funkciója már túlmutat korábbi szerepén.

PVC-kártyákkal számtalan helyen találkozhatunk hétköznapjaink során is. A legegyszerűbbtől a mágnescsíkosig széles a skála, az igény pedig egyre nagyobb rá. Sőt most már az sem lehetetlen, hogy saját magunk nyomtassunk ilyen kártyákat!

Lássuk, milyen felhasználási területek vannak azok számára, akik plasztikkártya-nyomtatóval rendelkeznek, vagy bérgyártást rendelnek: 

Névjegykártya stílusosan

Klasszikus, elegáns, ami az üzleti életben nélkülözhetetlen. Nagy előnye a hagyományos papírkártyákkal szemben, hogy sokkal tartóssabbak, időtállóbbak. Egy stílusos grafikai megoldással pedig új ügyfeleink is láthatják, hogy lépést tartunk a fejlődéssel.

Munkahelyi beléptető kártya

Elegáns megoldás azon cégek számára, akiknél nagyobb létszámú kollégák beléptetésére, és nyilvántartására van szükség. Akár fényképpel, és különféle biztonsági elemekkel is készülhet, mint például hologram, mágnes-, vagy intelligens kódolás.

Tagsági vagy klubkártyák

Sportlétesítmények, kölcsönzők, kulturális létesítmények, klubok tagságának kezelésére. Egy elegáns tagsági kártya erősítheti az összetartozás érzését az emberekben. Szintén használhatjuk a tagok beléptetésére, vagy különböző kedvezményrendszerek kezelésére.

Hűség- és ajándékkártyák

Ismerős ugye? Akár benzinkút, akár szupermarket, vagy drogéria - a vevőszerzés, és a vásárlóerő megtartásának egyik legjobb eszköze. Manapság ezekből a műanyag kártyákból is egyre több lapul pénztárcánk rekeszeiben, és egyre több lehetőséget kínálnak ezek a – kezdetben egyszerű pontgyűjtő – eszközök. Megszemélyesítve, plusz egyéni akciókat kínálva a vásárlás is nagyobb élmény lehet.

Hogyan készülnek a plasztikkártyák?

Egy számítógépes tervezőszoftver segítségével tudjuk megszerkeszteni arculati tervünket. Elhelyezhetünk a kártyán képeket, logót, dizájnelemeket saját elképzelésünk szerint, de használhatjuk az előre elkészített sablonok valamelyikét is. Különböző hátterek, keretek színek állnak rendelkezésünkre, határt csak a fantáziánk szabhat a végeredménynek!

Némely program képes külső adatbázisokból is dolgozni, így lényegesen leegyszerűsítve az információk feldolgozását.

Amikor elkészült az arculat, elképzelésünket a plasztikkártya-nyomtató segítségével önthetjük végleges formába a  behelyezett kis műanyag lapokra. Lehet egyoldalas, kétoldalas, és akár laminált is a végtermék.

Kíváló minőségre számíthatunk, kompromisszumok nélkül például a Zebra ZC sorozat készülékeitől, de mindenki megtalálja a kínálatban a neki megfelelő típust.

Ezekhez a nyomtatókhoz minden kiegészítő, kellék, nyersanyag, tervezőszofver, és lamináló fólia is beszerezhető cégünknél. Tapasztalatunkkal és az évek során megszerzett gyakorlati tudásunkkal pedig segíthetünk a megfelelő készülék kiválasztásában  a megadott spcifikációk alapján. A nyomtatók beüzemelésében sem hagyjuk magukra partnereinket.

Bérnyomtatás – a kényelmes megoldás

Ha nem szeretne beruházni saját gyártásra, és nem rendelkezik saját plasztikkártya-rendszerrel, kérheti cégünk segítségét is. Kis szériától a komoly sorozatokig, minden mennyiségre kínálunk kapacitást.

A plasztiklapokat rövid határidővel legyártjuk, a kis kártyák megszemélyesítését pedig akár az Önök telephelyén is elvégezzük. A tervezéstől a gyártáson át a kártyák megszemélyesítéséig mindenben segítünk. Tapasztalt kollégáink fel vannak készülve a teljes folyamat levezénylésére.




Cikk letöltése PDF formátumban

Érdeklődés és árajánlatkérés