Az okoseszközök megjelenése óta a folyamatos technológiai fejlődés újabb és újabb lehetőséget biztosít a vállalkozások számára az üzleti növekedés szempontjából. Nem csak az online marketing terén találkozhatunk egyre modernebb megoldásokkal, hanem az olyan, gyakorlati munkaterületeken is, mint a raktári nyilvántartás, vagy épp a logisztika.
Egy cég napjainkban annál hatékonyabban tud működni, minél összetettebb a működési rendszere. Ennek átláthatósága és elemi összehangolása pedig leginkább a modern, digitális technológia segítségével lehetséges.
Jobb eredménye a boltban, a raktárban, vagy akár útközben is
A Zebra egyik tavalyi tanulmánya szerint ma már a nem csak a boltokban és raktárakban jellemző, hogy egyre több cég választja teljesítménye növelése érdekében a modern okostechnológiát. A mobil adatgyűjtőket egyre több, a terepi munkában vezető szerepet betöltő cég is előszeretettel alkalmazza, a produktivitási mutatóik pedig jobban állnak, mint valaha korábban. Ez pedig természetesen egyáltalán nem a véletlen műve.
Az olyan feladatkört betöltő vállalkozásoknak, mint például a logisztikai cégek, elkerülhetetlen, hogy alkalmazottaik folyamatos mozgásban legyenek. Éppen ezért a megbízható és hatékony hordozható eszközök alkalmazása mára szinte alapkövetelménnyé nőtte ki magát az iparágon belül.
Az olyan, modern mobileszközök, mint a Zebra hordozható kézi számítógépei lehetővé teszik a terepen dolgozók számára, hogy feladatuk elvégzéséhez egyetlen eszközre, ezáltal pedig kevesebb erőforrásra legyen szükségük. Ebből adódóan a mobil kompjúterek alkalmazása nem csak gyorsabbá, de gazdaságosabbá és stresszmentesebbé is teszi a munkavégzést. Segít a gördülékeny kommunikációban, megkönnyíti a navigációt, bárhonnan, bármilyen szituációban kereshetővé teszi a raktárkészletet, illetve az online fizetés lehetőségével maximalizálja a pénzáramlást is. Ezáltal hatalmas terhet képes levenni a hétköznapok folyamán mind a cég, mind pedig annak dolgozói válláról.
A sokoldalúságnak köszönhetően egyre több a felhasználó
A Zebra tanulmánya szerint a piacvezető cégek jelenleg több mint 60%-a használ munkája során különböző mobileszközöket, ez a szám pedig exponenciálisan növekszik. A felhasznált készülékek közül a leggyakoribbnak a vonalkód olvasók, valamint a kézi mobil terminálok számítanak.
Utóbbiakat sokoldalú felhasználási lehetőségeik miatt nem csak a kereskedelemben, raktározásban, illetve a logisztikában alkalmazzák előszeretettel, hiszen gyakorlatilag bármilyen terepi munka során hasznos eszköznek bizonyulnak. Akár az építőiparban dolgozók, szerelők, vagy épp a rendészeti, hatósági szervek is hatékonyan alkalmazhatják őket.
A munkakörtől független legjobb választás
Amennyiben cége olyan megoldást keres, amely munka- és feladatkörtől függetlenül megfelelő megoldást jelent a modern kor kihívásaira, a legjobb megoldást egyértelműen az olyan, multifunkciós mobil adatgyűjtők jelentik, mint például a Zebra TC20-as kézi terminálja. Ez az eszköz nem csupán a gyors és zökkenőmentes kommunikációt teszi lehetővé, de vonalkód szkennerként is tökéletesen használható. Kialakítása lehetővé teszi a dolgozók számára, hogy bárhol, bármilyen szituációban céljaiknak megfelelően alkalmazzák, a strapabíró külső pedig a sérülésekkel, valamint az extrém időjárási körülményekkel szemben is ellenállóvá teszi a modellt.
A Zebra termináljaihoz hasonlóan a Honeywell eszközei is tökéletes választást jelentenek, hiszen kialakításukat tekintve is hasonlók, az Android operációs rendszer pedig lehetővé teszi azt, hogy kompatibilissé tegyük raktárkezelő szoftvereinkkel, valamint a munka során alkalmazott, egyéb eszközeinkkel is.
A mobil adatgyűjtők alkalmazása lényegesen képes megkönnyíteni a raktárban zajló munkát, valamint az eszközök hordozhatóságának köszönhetően a terepi munka is gyorsabban, gördülékenyebben, nem utolsó sorban pedig produktívabban folyhat tovább a jövőben cégünkön belül.