Több mint kétszáz szkennerrel látta el Belgium egyik legmenőbb kereskedelmi láncát a Datalogic

Több mint kétszáz szkennerrel látta el Belgium egyik legmenőbb kereskedelmi láncát a Datalogic

A Bel & Bo Belgium egyik legismertebb és legkedveltebb női divatáruval foglalkozó kiskereskedelmi láncolata. A cég országszerte 98 üzlettel rendelkezik, a közelmúltban pedig ezek közül mindegyikben bevezették a Joya Touch szkennerek eladásra és készletnyilvántartásra történő, mindennapos használatát.

A Datalogic összesen kétszáz eszközt szállított ki a Bel & Bo-nak, melyekre a cégnek főként a kiterjedt választék hatékony kezelése, valamint a vásárlók személyes adatainak védelmére vonatkozó jogszabályok betartása érdekében volt szüksége.

A Joya Touch eszközök a Bel & Bo minden elvárásának megfeleltek, a cég pedig további produktivitásnövelő folyamatok során is szívesen alkalmazná a Datalogic konstrukcióit.

Modern technológia a fenntarthatóság jegyében

A Bel&Bo az elmúlt harminc évben Belgium egyik legkedveltebb ruházati üzletévé nőtte ki magát. Ez nem véletlen, hiszen vevőorientáltságuk mellett leginkább kreativitásuk az, melyről kuncsaftjaik körében ismertté váltak.

A cég minden második héten újabb kollekcióval áll elő, ezek darabjai pedig nem csupán üzleteikben, de online áruházaikon keresztül is megvásárolhatók. A Bel & Bo üzleti modellje főként a minőség és a mindenki által megfizethető árak fenntartható egyensúlyára fókuszál, és olyannyira működőképes, hogy a vállalatot tavaly már zsinórban a hatodik alkalommal választották meg Belgium egyik legjobb kiskereskedelmi üzletláncának.

A sorozatos sikerek azonban nem csak a termékek, de a kiszolgálás minőségének is köszönhetők. A Bel & Bo üzleteiben alapvető értéknek számít a vevőorientált szemlélet, melybe az eladók kedvessége és segítőkészsége mellett többek közt a kiszolgálás gyorsasága és hatékonysága is beletartozik. Az üzletlánc éppen ezért döntött úgy, hogy korábban használt, hagyományos POS-eszközeit új, modern darabokra cseréli, beleértve a kasszáknál és a raktárakban is használt vonalkódolvasókat.

A Joya Touch minden elvárásnak megfelelt

A belga üzletláncnak a cserére nem csupán a produktivitás fenntartásának és növelésének érdekében volt szüksége. A tavaly bevezetésre került, új adatvédelmi törvények értelmében régi eszközeiket olyan új megoldásokkal kellett helyettesíteniük, melyek a különböző partnerprogramok és kuponakciók során képesek a vásárlók személyes adatait a GDPR-elveknek megfelelő, titkosított módon kezelni.

A cég tehát követelmények szempontjából meglehetősen magasra tette a lécet, azonban a Datalogic Joya Touch eszközének ezeket a kritériumokat is sikerült teljesítenie.

A többfunkciós eszközt rendkívül felhasználóbarát kialakítása egyaránt alkalmassá teszi a raktárkészlet kezelésére, az árellenőrzésre, valamint a kasszánál történő feladatok elvégzésére is, mindezek mellett pedig megjelenése és alapvető funkciói is a felhasználók igényei szerint perszonalizálhatók.

További fejlesztéseket is terveznek

A Bel & Bo dolgozói rendkívül elégedett a megoldással, és a kiskereskedő jelenleg azt vizsgálja, hogy a Joya Touch más működési folyamatokra is használható-e.

„Nagyon szeretnénk, a szkennert az állománykezelés további optimalizálására is fel tudnánk használni. Ahhoz azonban, hogy ez hatékonyan megvalósítható legyen, ki kell fejlesztenünk ebből a célból egy saját szoftvert, melyet az Touch eszközzel kompatibilisen alkalmazhatunk. Meg vagyunk róla győződve azonban, hogy ezt hamarosan meg is tudjuk valósítani, ezáltal pedig a Datalogic eszközeinek köszönhetően cégünk a jelenleginél is hatékonyabban tudja majd kiszolgálni a vásárlói igényeket.” - mondta Sofie D'Huyvetter, a cég IT részlegének egyik dolgozója.

Cikk letöltése PDF formátumban

Kapcsolódó csomag ajánlatok

Datalogic Memor a több funkciós megoldás

21 312 Ft
(Bruttó ár: 27 066 Ft)
VÁSÁRLÁS

Érdeklődés és árajánlatkérés